2013/07/31

5. rész

- Ááá - ad hangot Jimin annak, hogy rájött, ki az új fiú. - Illik így rátörni az emberre, Suga? - kérdezi vigyorogva a fiútól, miközben hátánál fogva finoman meglöki. Ennek az lesz a következménye, hogy Hoseok ordítva pattan fel és néz gyilkos szemekkel a barna hajú fiúra. Az “áldozatot” nem különösebben érdekli, karját a támlára csúsztatva vigyorog rá a fiúra. - Magadtól gyáva lettél volna - jegyzi meg egyre szélesedő vigyorral. Mikor azonban Hoseok átvetődik asztalukon, már nem vigyorog annyira. Nem csodálom. Hoseok igazán mérgesnek néz ki.
A következő pillanatban már azt érzem, hogy Jimin oldalra dőlve félig ölemben landol, rajta egy dühös Hoseok-kal, aki arra készül, hogy megüsse őt. Ösztönösen cselekedek és tartom meg Hoseok kezét, hogy ne üthesse meg a fiút. Ajkaim összeszorítom, hisz érzem, hogy a fiú erősebb, mint én.
- Jövök eggyel csibém! - pillant fel rám a fiú, majd lelökve magáról a fiút, kifut a fülkéből. Kezét még hátrahagyja egy pillanatra, hogy bemutathasson Hoseoknak. A fiú dühösen veti utána magát, s kiabálásukat egészen addig halljuk, amíg elég messzire nem érnek.
Fülkénkre döbbent csönd ereszkedik. Mind meg vagyunk döbbenve az előbbi jelenet miatt. A csendet végül Zelo töri meg.
- Ez meg mi a fene volt? - kérdezi. Kezem ölembe ejtem, s ismét hátradőlök.
- Csak a szokásos - legyint Jungkook, majd a megszeppent sapis fiú felé mutat kezével. - Ő Min Yoon Gi vagy Suga - mutatja be nekünk. Ő csak félénken pislog ránk párat, aztán kierőszakol magából egy mosolyt.
- Zelo és Tabby - mutatja be minket Zelo, ujjával mutogatva, hogy ki kicsoda. Mintha nem lenne egyértelmű. A sapis fiú behúzódik Hoseok helyére az ablak mellé. Jungkook elkezdi kérdezgetni, hogy hogyan telt legutóbbi hete. Ezen némileg meglepődök. Aztán kiderül, hogy Suga is annak a baráti társaságnak a tagjai, aminek Jiminék is. A két fiú, pontosabban inkább Jungkook, minket is bevon a beszélgetésbe, de minket egész eddigi nyarunkról kérdez.
Zelo szintúgy barátai társaságában járta a várost nagyjából az egész nyáron. Elmesélte, hogy milyen helyekre jutottak be, festettek graffitiket a falra és deszkáztak körbe mindent. A fiú csupán két hetet töltött haverjai nélkül, mikor szüleivel elutaztak vidékre a családi összejövetelre. Azt is megtudjuk, hogy kettő barátja szintén eljöttek a táborba, csak nem akarták, hogy Zelo kizárólag velük lógjon. Ezután jön a következő infó, hogy egész bandájuk a suliba jár. Zelo ennek nagyon örül, tekintve, hogy ő nekik olyanok, mintha a bátyjai lennének.
Aztán sorrakerülök én is. Nem sokat tudok mesélni nyaramról, tekintve, hogy egész végig otthon voltam. Sehova se volt kedvem elmenni. Ez az első nyár, amit szüleim nélkül töltök. Jay néha eltudott rángatni egy-egy buliba, meg gyakran elvitt engem is, ha barátaival találkozott. Ez valamennyire segített. A fiúknak annyit mondok, hogy bátyámmal és az ő haverjaival töltöttem. Láthatják, hogy nem szívesen beszélek nyaramról, mert nem sokkal később már Jungkook mesél.
Ő nagyon sok felé volt. Külföldön és belföldön egyaránt utazgatott bátyával és két haverjukkal. Egyiket Jinnek hívják, őt azért emelte ki nekünk, mert ő is a sulinkba jár, csak éppen edzőtáborban van és nem tudott eljönni a táborba. A másik fiú bátyának egy ismerőse. Jungkook sokat mesél nekünk arról, hogy merre mit látott, mi pedig mosolyogva hallgatjuk.
Látom, hogy a folyamatos beszélgetésnek hála Suga is feloldódik valamennyire. Már néha közbe is szúr valamit. Én csak oldalra fordítva felhúzom térdeimet, hogy aztán a fülke elejének nekidőlve láthassam a fiúkat. Jungkook felveti, hogy míg a két, folyton csak nyerő, fiú nincs itt, játszhatnának pókert. Én most sem szállok be, csak figyelem őket, ahogy Sugának elmagyarázva az alapokat belekezdenek. Fejem nekidöntöm az ülésnek, s szemeim akaratlanul is, de le-lecsukódnak. Az éjjel nem aludtam túl sokat, aggódtam a tábor miatt. Beszélgetésük és játékuk egyre inkább csak duruzsolás, majd háttérzaj, aztán már az sem, ahogy elalszok.

4. rész

- Bocsi, felkeltettelek? - kérdezi egy egy mosolygós, vörösesbarna, alul rózsaszínes hajú lány. Fekete póló van rajta, azon egy kártya minta, közepén valami fehér díszítéssel. Egyik kézfején fekete hálós kesztyű van, másik csuklóján karperecek csilingelnek.
- Dehogy - nyugtatom meg, de nem hiszem, hogy sokat számítana az se, ha felkeltett volna.
- Nem baj, ha beülök? Megvárnám, míg elül a kinti zűrzavar, aztán megkeresem a lányokat!
- Csak nyugodtan Bora - mosolyog rá szélesen Hoseok, s int is hozzá. Gyorsan leveszem lábaim, a pedig lány leül velem szembe és rám mosolyog. - Ők itt Tabitha és Zelo, csibék - mutat be minket neki a fiú.
- Csak Tabby - dünnyögöm. Ennyire nehéz lenne megjegyezni?
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! Az én nevem Yoon Bo Ra! - mondja sugárzóan. Hogy neki mennyi energiája van mosolygásra... És milyen életkedve van! A lány megérdeklődi, hogy mit játszanak a fiúk, illetve, hogy ki hogy áll, aztán felém fordul. Vidáman kezd el kérdezgetni és beszélgetni velem, én pedig örülök, hogy végre valakivel tudok beszélgetni. A lány sokat mesél a suliról és magáról a táborról, persze igyekszik semmi konkrétat nem mondani, hogy meglepi lehessen nekünk. Sok mindenről beszélgetünk, szóba kerülnek a kedvencek is. A fiúk néha válaszolnak egy-egy kérdésére, habár nem rájuk kíváncsi. Jól érzem magam és örülök, hogy így alakult. Nagyon kedves lány, s igazán jól lehet vele beszélgetni. Ő is rappelni szeret, s Zeloval karöltve tartottak egy bemutatót. Kiderül, hogy Hoseoknak is ez a hobbija, s vidáman száll bele ő is a mini-csatába. Nevetve és tapsolva biztatjuk őket, miközben ők csak hadarnak és hadarnak. Nagyon jó hangulatban telik az utazás, s mikor a lány elbúcsúzik, hogy megkeresse barátnőit, a beszélgetés tovább folytatódik.
Bora helye nem sokáig marad üres, ugyanis egy fiú vetődik be hozzánk, arcán széles vigyorral. Sikerül valahogy Hoseok ölében kikötnie, aki próbálja feldolgozni a kisebb sokkot. Egy fiú az, aki rajta landolt. Fekete, bő halásznadrág, fehér póló, rajta fekete, fehér mintás trikó. Fején sapka van, de mintha neki is fekete lenne a haja.

3. rész

- Bemegyünk, mielőtt még ennyi hely sem lesz? - kérdezem Zelotól, aki bizonytalanul bólint. Veszek egy mély levegőt, majd miután megkocogtatom a fülke ajtaját, be is nyitok. - Sziasztok, van szabad hely? - kérdezem összeszedve minden bátorságomat. A fiúk felemelik fejüket, s kicsit feltűnően, de végigmérnek engem.
- Persze, üljetek csak le - mondja a fekete, felzselézett hajú fiú, akinek helyes arca van. - Jungkook, tedd odébb a táskádat - szól egy másik fekete hajú fiúnak, aki engedelmesen leteszi lába közé hátizsákját.
- Köszönjünk - hajolok meg feléjük gyorsan, majd belépve a fülkébe leülök az egyik oldalra. Zelo is bejön, s mikor meglátják a fiúk haját, kicsit elkerekednek szemeik. Zelo ügyet sem vet rájuk, lehuppan velem szembe.
- Segítek feltenni a táskáitokat - áll föl mellőlem egy kicsit barnább bőrű, barna hajú és bő trikót viselő fiú. A másik két fiún egyszerű fekete póló van, rajta valami mintával
Először az én táskámat dobja fel a tartóra, majd Zeloét is a másik oldalra. Kicsit elrendezgeti a táskákat, hogy ha el is indulunk se essenek a fejünkre, majd visszahuppan az ülésre.
- Ti csibék vagytok? - kérdezi a felzselézett hajú fiú, mire mindketten értelmesen nézünk rá. Csibék?! Miért lennénk csibék?
- Mi így hívjuk a gólyákat - magyarázza a mellettem ülő fiú.
- Azok, de miért pont csibék? - kérdezi Zelo. Ez egy jó kérdés.
- Miért ne? - vonja meg vállait a kérdező fiú. - Amúgy a nevem Jung Hoseok - mutatkozik be, majd a másik fekete hajú fiú felé bök. - Ő Jeon Jeong Guk, vagy Jungkook, ő pedig...
- Egyedül is megy - szakítja félbe fintorogva a barna hajú fiút őt. - A nevem Park Jimin - mondja.
- Az én nevem Choi Jung Hong, de Zelonak hív mindenki - mutatkozik be a rózsaszínhajú fiú. A fiúk lepacsiznak vele, majd felém fordulnak.
- És te, tündérke? - kérdezi somolyogva Hoseok. Elpirulok, de aztán lenyelem zavaromat.
- Tabitha Park és nem vagyok tündérke - válaszolom. A fiúk összemosolyognak.
- Akartok pókerezni? - kérdezi Jimin.
- Ahha - bólint rá az ajánlatra Zelo, s közelebb ül a fiúkhoz.
- Én nem tudok - válaszolom. Úgy néznek rám, mintha ufó lennék, ami kicsit zavar. Miért kötelező, hogy az ember tudjon pókerezni?
- Meg akarsz tanulni? - töri meg döbbenetüket Jimin. Megrázom fejem.
- Ez a fiúk játéka, engem nem érdekel - mondom. Továbbra is érdekesen néznek rám, mire halkan fújtatva elfordítom fejem. Emiatt most miért kell hülyének nézni? Játszanak, ha annyira akarnak, de engem tényleg nem érdekel. Az alapokat egyszer már megtanultam bátyámtól és a haverjaitól, annyi nekem bőven elég.
A fiúk belekezdenek a játékba, természetesen tét nélkül. Nem sokkal később a vonat elindul. Fejem nekidöntöm a fülke falának, s lábaimat pedig nekitámasztom a szemközti ülésnek. A folyosóra beszűrődik a hangzavar. Ki tudom venni, hogy ismerősök és barátok köszöntik egymást, vagy éppen kiabálva próbálják megtudni, hogy hol még szabad hely. Mivel nem tudom, hogy mit csinálhatnék, karomat fejemhez teszem, hogy párnának használjam és becsukom szemeim. Kicsit zavar, hogy egyedüli lány vagyok itt, de legalább van helyem. Valószínűleg lehetne rosszabb is.
Hangos csattanással vágódik ki az ajtó, mire felkapom fejem.

2013/07/30

2. rész

- Te vagy Tabitha Park, igaz? - kérdezi, mire meglepetten pislogok. - A bátyád azt mondta, hogy veled lehet beszélgetni, nem harapsz és szintén nem ismersz senkit! - hadarja el a magyarázatot, én pedig alig tudom követni, hogy mit mond. Fogadjunk, hogy rappelni szokott szabadidejében.
- Egy kicsit lassabban, légyszi - kérem, mire szélesen elvigyorodik. - Amúgy én vagyok, de inkább hívj Tabby-nak, azt jobban szeretem - válaszolom végül kérdésére. - Téged hogy hívnak? - kérdezem, miközben azt nézem, hogyan dobja le holmiját enyém mellé és telepedik le táskájára. Lábait egy gördeszkára teszi, és ide-oda mozgatja velük.
- Choi Jung Hong, de mindenki Zelonak hív - mutatkozik be, s barátságosan felém tartja kezét. Nem kézfogásra, annál egy kicsit másképp. Övébe teszem enyémet, ő pedig finoman megszorítja, majd felém hajolva összeérinti egyik vállunkat. - Bocsi - húzódik el tőlem zavartan. - Megszoktam, hogy így köszönünk a srácokkal! - szabadkozik.
- Nem gond - legyintek. Mindketten nekidöntjük hátunkat a falnak. Nem tudom, mit mondhatnék neki. Aztán eszembe jut, hogy került ide hozzám. - Honnan ismered a bátyámat? - kérdezem, miközben felé fordulok, egyik lábamat felhúzva. Nem emlékszem, hogy egyszer is láttam volna ezt a fiút akármilyen buliban, amit Jaebi szervezett.
- A kosárpálya mellett van a deszkáspark - válaszolja. Akkor egyszer-kétszer talán tényleg láttam már őt. Bár biztos, hogy más hajszínnel. Ezt a szinte baba-rózsaszín árnyalatot egészen biztosan megjegyezném. Mielőtt akármit is reagálhatnánk, zúgolódás indul, ami jelzi, hogy lehet menni a vonathoz. Zeloval felkelünk mi is a földről, majd a fiú zavartan pillant rám.
- Nem baj, ha veled tartok? - kérdezi óvatosan.
- Dehogy, örülök, hogy legalább valakit ismerek - felelem mosolyogva. Megkönnyebbülten felsóhajt, aztán arcára megint vigyor költözik. Cókmókunkat fogva indulunk el a tömeg után, s közben elkezdünk beszélgetni. Leginkább mindenféléről. Megtudom, hogy Zelo tényleg szeret rappelni és elég jól is megy neki. Míg sétálunk a vagonok mellett, levág nekem egy rögtönzött kis bemutatót, én pedig csak ámulok. Mikor rákérdez, hogy én mit szeretek csinálni és miben vagyok jó, kicsit zavarba jövök. Hogy mit szeretek, az a táncolás,d e hogy jó is vagyok-e benne, az már kérdéses. Sokak szerint igen, de én nem vagyok ebben olyan biztos. A fiú megígérteti velem, hogy egyszer láthat táncolni, mert kíváncsi rám.
Elkezdenek minket visszaterelni, mire Zelo vállamnál fogva a legközelebbi vagon ajtaja felé fordít. Nem sokkal később a fiú már fent áll a vonaton, s kezét nyújtja egyrészt táskámért, másrészt pedig kezemért, hogy segíthessen feljönni, ugyanis elég nagyot kell lépni. Elfogadom a segítséget, de aztán elengedem kezét. Ahogy a szűk folyosó felé fordulunk látjuk, hogy a vagon szinte dugig van.
- Menjünk visszafelé - ajánlom, mire a fiú bólint. Átmegyünk az eggyel hátrébb lévő vagonba, aminek ezen a felén nincs akkora tömeg, hisz a másik oldalon van az ajtó, ahol pedig mi feljöttünk, csak mi jöttünk erre. Elindulunk helyet keresni, de már mindenhol ülnek néhányan. Végül találunk egy olyan fülkét, ahol csak három fiú ül és egyikük táskáján pókereznek.

1. rész

Ahogy elérjük a pályaudvart, egyből kiszúrjuk bátyám haverjait, akik a bejárattól viszonylag nem messze üldögélnek és éppen röhögnek valamin.
- Boldogulsz egyedül? - pillant le rám bátyám, miközben beletúr hajába. Megforgatom szemeim, s vállon bokszolom őt.
- Hogyne boldogulnék - dünnyögöm, majd kezénél fogva megállítom. Érdeklődve fordul felém. - Nem ismersz véletlenül valaki gólyát? - kérdezem ajkam beharapva. Nem tudom, mennyivel lenne jobb a helyzet, hogyha igennel felelni. A tény az tény marad. Senkit sem ismerek innen rajta kívül, de sokra megyek vele, hisz ő már elballagott.
- Nem igazán - rázza meg fejét elgondolkodva. - Senkit.
- És felsőbb évest? - érdeklődöm.
- Hagyjuk már! Ismerkedj és barátkozz. Más is van egyedül itt, el leszel te is! - mondja nevetve, s összeborzolja hajam. Ellököm kezét, hogy aztán morogva visszaigazíthassam tincseimet. Utálom, ha ezt csinálja, főleg ha sokat szenvedtem azzal, hogy egyenes legyen. De nem akarok kitűnni azzal, hogy mondhatni göndör a hajam.
- Na, menj, keress egy jó helyet elől. Aztán siess a vonatra, mert különben nem lesz helyed és akkor aztán ismerkedhetsz, mire bejutsz egy fülkébe - mondja bátyám, mire megforgatom szemeim.
- Biztos nem köszönhetek nekik? Még Udongnak sem? - kérdezem félig-meddig reménykedve.
- Tabitha! - szól rám bátyám szinte sóhajtva.
- Jó, jó, értem. Kopjak le! - mondom felemelve kezeim, hogy ne haraphassa le a fejem. - Én is szeretlek! Majd hívlak! - Lábujjhegyre állok, s puszit nyomok arcára. Fél kézzel magához ölel és puszit nyom fejemre.
- Vigyázz magadra és légy jó! - kéri, én pedig megígérem neki. Bár mindketten tudjuk, hogy ha olyan lesz a helyzet és társaság, hamar fel fogok oldódni és mindenben benne leszek. Jó, persze, normális és egészséges körülmények között.
Elbúcsúzunk egymástól, s míg ő barátai felé indul el, addig én a várócsarnok felé. Hatalmas volt, de szinte kicsinek tűnt a sok táskás, bőröndös vagy éppen utazótáskás diáksereggel benne. Igyekszem mindenkit kikerülni, mígnem az újságosbódé oldalánál találok egy viszonylag tiszta és üres részt. Táskám leteszem a földre, én pedig ráhuppanok. Nincs kedvem ismerkedni. Az idősebbek, vagy legalábbis gondolom, hogy felsőbb évesek, mindenkire ujjal mutogatnak aki gólyának néz ki. Előveszek egy nyalókát, s kibontva számba teszem. Nem akarom, hogy engem is gólyának nézzenek. habár ha úgy vesszük, életkorilag nem is lennék az.
Hirtelen egy rózsaszín hajú fiú vetődik elém, kis híján felbukva előrenyújtott lábaimban.
- Ne haragudj! - kérek tőle bocsánatot. Felém fordul, s vigyorogva megvakarja tarkóját. Barátságos, barna szemei vannak. Nyakában valami maszk szerűség van, ami félig eltakarja száját és állát. Egyszerű, kicsit bő farmert visel fehér pólóval. Valahogy olyan gyereknek néz ki.

(sorry srácok, nem tudom sorkizártra rendezni, valamiért nem engedi >.> x H.B. x )

Lalihó~

Sziasztok, ismét egy újabb blog :) folytatom a többit is, csak van, amelyiknél fontos rész van és az olyanokon sokat szoktam dolgozni ^^ szóval nézzétek el nekem légy szíves és addig is remélem, hogy ez a mostani tetszeni fog ^^

A történet szereplője Tabitha Park, aki egy év kihagyás után visszatér a normális kerékvágásba, s nekikezd annak, ami sok embernek fordulópont az életében. Középiskolás lesz. Ez egy meghatározó korszak (én már csak tudom xD). Itt aztán minden van. Buli, barátok, szerelmek, bánat, öröm, minden! A történet természetesen mivel mással is kezdődhetne, mint a gólyatáborral :) Bár nekem az idei már nem az első és nem is második középiskolás évem lesz, azért igyekszem jól megírni :D
Örülök és köszönöm, ha valakit érdekelni fog! :) Véleményetekre és kritikáitokra mindig nyitott vagyok és örülök is nekik =3
Bye~

x H.B. x