Ahogy elérjük a pályaudvart, egyből kiszúrjuk bátyám haverjait, akik a bejárattól viszonylag nem messze üldögélnek és éppen röhögnek valamin.
- Boldogulsz egyedül? - pillant le rám bátyám, miközben beletúr hajába. Megforgatom szemeim, s vállon bokszolom őt.
- Hogyne boldogulnék - dünnyögöm, majd kezénél fogva megállítom. Érdeklődve fordul felém. - Nem ismersz véletlenül valaki gólyát? - kérdezem ajkam beharapva. Nem tudom, mennyivel lenne jobb a helyzet, hogyha igennel felelni. A tény az tény marad. Senkit sem ismerek innen rajta kívül, de sokra megyek vele, hisz ő már elballagott.
- Nem igazán - rázza meg fejét elgondolkodva. - Senkit.
- És felsőbb évest? - érdeklődöm.
- Hagyjuk már! Ismerkedj és barátkozz. Más is van egyedül itt, el leszel te is! - mondja nevetve, s összeborzolja hajam. Ellököm kezét, hogy aztán morogva visszaigazíthassam tincseimet. Utálom, ha ezt csinálja, főleg ha sokat szenvedtem azzal, hogy egyenes legyen. De nem akarok kitűnni azzal, hogy mondhatni göndör a hajam.
- Na, menj, keress egy jó helyet elől. Aztán siess a vonatra, mert különben nem lesz helyed és akkor aztán ismerkedhetsz, mire bejutsz egy fülkébe - mondja bátyám, mire megforgatom szemeim.
- Biztos nem köszönhetek nekik? Még Udongnak sem? - kérdezem félig-meddig reménykedve.
- Tabitha! - szól rám bátyám szinte sóhajtva.
- Jó, jó, értem. Kopjak le! - mondom felemelve kezeim, hogy ne haraphassa le a fejem. - Én is szeretlek! Majd hívlak! - Lábujjhegyre állok, s puszit nyomok arcára. Fél kézzel magához ölel és puszit nyom fejemre.
- Vigyázz magadra és légy jó! - kéri, én pedig megígérem neki. Bár mindketten tudjuk, hogy ha olyan lesz a helyzet és társaság, hamar fel fogok oldódni és mindenben benne leszek. Jó, persze, normális és egészséges körülmények között.
Elbúcsúzunk egymástól, s míg ő barátai felé indul el, addig én a várócsarnok felé. Hatalmas volt, de szinte kicsinek tűnt a sok táskás, bőröndös vagy éppen utazótáskás diáksereggel benne. Igyekszem mindenkit kikerülni, mígnem az újságosbódé oldalánál találok egy viszonylag tiszta és üres részt. Táskám leteszem a földre, én pedig ráhuppanok. Nincs kedvem ismerkedni. Az idősebbek, vagy legalábbis gondolom, hogy felsőbb évesek, mindenkire ujjal mutogatnak aki gólyának néz ki. Előveszek egy nyalókát, s kibontva számba teszem. Nem akarom, hogy engem is gólyának nézzenek. habár ha úgy vesszük, életkorilag nem is lennék az.
Hirtelen egy rózsaszín hajú fiú vetődik elém, kis híján felbukva előrenyújtott lábaimban.
- Ne haragudj! - kérek tőle bocsánatot. Felém fordul, s vigyorogva megvakarja tarkóját. Barátságos, barna szemei vannak. Nyakában valami maszk szerűség van, ami félig eltakarja száját és állát. Egyszerű, kicsit bő farmert visel fehér pólóval. Valahogy olyan gyereknek néz ki.
(sorry srácok, nem tudom sorkizártra rendezni, valamiért nem engedi >.> x H.B. x )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése