- Csak egy konkrét emberre kérdezhetsz rá, valamint el kell árulnod, hogy miért akarod tudni! - Vigyorogva néz rám, majd fejét is nekidönti a fának. Hogy miért?
- Nem akarok csupa ismeretlennel lenni. Nem akarok egyedül maradni. Titeket legalább már ismerlek valamennyire és nekem már az is segítség, ha olyannal vagyok együtt, akinek legalább a nevét tudom. Valahogy... Attól egy kicsit jobban biztonságban érzem magam, hogy valaki tudja a nevemet. Így már egy fokkal kevésbé vagyok számára ismeretlen. Igazából, talán nem is tudom - zavartan elhallgatok. Valószínűleg nevetséges vagyok. Egy kis lány, aki fél egyedül lenni. El se kellett volna jönnöm, hisz magamtól tényleg nem szeretek ismerkedni.
Jimin megmozdul, s ellökve magát a fától, megfogja karjaimat és szemeimbe néz.
- Ez egy gólyatábor. Nem leszel egyedül, ne aggódj! - nyugtat meg, én pedig aprót bólintok. - Kit szeretnél tudni? - kérdezi, s elengedi karjaimat. Tenyere nyomán kicsit mintha melegebbnek érezném sajátomat, de valószínűleg csak beleképzelem. De kiről is szeretném tudni? Zelo? Geun Suk? Nem...
- Téged - motyogom. Elnézek oldalra, hogy ne kelljen látnom döbbent arcát. Igazából nem is tudom, miért őt kérdeztem végül. Valószínűleg azért, mert kicsit úgy érzem, mintha törődne velem.
- Ez most egy kicsit meglepett, de jól is esett - vallja be a fiú némileg zavartan. - Én leszek a csapatvezetőd - mondja végül. - Egyébként, fogadd meg Sukkie tanácsát. Senki nem harap. Élvezzed a tábort! - biztat a fiú, mire rákapom tekintetem. Bátorító mosollyal néz rám, majd néhány mozdulattal megborzolja hajam. Most valahogy mégse tud zavarni. Örülök, hogy vele leszek egy csapatban. Nagyon.
- Jimin! Ugyanaz, mint a tavalyi! - kiáltja a fiúnak Hoseok, majd meg is érkezik mellénk, arcán hatalmas vigyorral. - Hát ti? Mit pusmogtok itt elkülönülve? - érdeklődik. Jimin arcán átfut egy fintor.
- Menj, szerezz magadnak szobatársat, hidd el, hamar meglesz. Csak ne félj! - mondja nekem Jimin, megint mosolyogva. - Ha bármi van, 5-ös ház, 3-as szoba - teszi még hozzá, majd Hoseok nyakát átkarolva húzza magával, mielőtt még be találna szólni egy újabbat.
Mosolyogva nézek utánunk, s úgy érzem, hogy máris van egy barátom. Hajam igazgatva sétálok vissza a focipályára, ahol elszórtan van néhány gólya, akik ijedten pislognak a másikra. Mély levegőt veszek, s már elindulnék egyikük felé, egy alacsonyabb, barna hajú lány felé, amikor két barnásszőke hajú lány toppan elém. Javítok, mindketten szőkék, de mosolyukból ítélve nem a beképzelt fajtából vannak.
- Szia! Bocsi, hogy így letámadunk, de van már szobatársad? - kérdezi egyikük.
- Sziasztok. Még nincsen - válaszolom kicsit megszeppenve. Hogy jött nekik, hogy pont én?
- És lenne kedved velünk lenni? - kérdezi a másik lány, akinek kicsit kerekebb arca van, s aranyos gödröcskék az arcán.
- Igen, persze! - felelem, s igyekszem elmosolyodni. Meglepően könnyen sikerül.
- Szuper! - csapják össze tenyereiket. - Az én nevem Taeyeon, ő pedig Sunny. Eléggé hátul lesz a szobánk, de hidd el, jó lesz! - mondja a kicsit komolyabbnak tűnő lány.
- Csöndesebb legalább biztosan! Téged hogy hívnak? - kérdezi a Sunnyként bemutatott lány.
- Tabitha Park, de simán csak Tabby!
- Nos, Tabby, akkor elmegyünk megkeresni a táskákat? Aztán a szobánkat.
- Aha, persze! - egyezek bele mosolyogva. Ahogy elindulunk az ebédlő elé lepakolt táskák felé, mintha meglátnék egy szélesen mosolygó Jimint az egyik háznál. Boldogan viszonzom mosolyát. Igaza van a fiúnak. Élveznem kell ezt a tábort, hisz azért vagyok itt, hogy magam mögött tudjam hagyni egy kicsit múltamat. Ráadásul tényleg mindenki kedves és barátságos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése