8. rész

- Megvagy Zelo baby! Igazán köszönhettél volna a hyyungjaidnak! - mondja nevetve, s fél kézzel megborzolja szegény fiú haját.

- Ti mondtátok, hogy legyek el egyedül! - nyöszörgi a fiú, miközben igyekszik felegyenesedni. A barna hajú fiú nem száll le róla, aminek az lesz a vége, hogy Zelo kénytelen cipelni őt.

- Csak azt mondtuk, hogy ismerkedjél. Ahogy látom, ez sikerült - szólal meg egy másik hang. Másik oldalamon egy fekete hajú fiú sétál. Kicsit furi, de helyes arca van. Hasonlít egy nyuszira. - Az én nevem Kim Himchan, te pedig biztosan Tabitha vagy - mosolyog rám barátságosan.

- Igen, de inkább csak Tabby, azt jobban szeretem - viszonzom mosolyát.

- Ő meg a Channie-t szereti nagyon - röhög közbe a sétálni-lusta fiú, mire felé fordítom fejem. - Én Moon Jong Up vagyok, de ha gondolod, hívhatsz Cheetosnak, általában úgy szoktak - mutatkozik be. Kicsit azt érzem, mintha hiperaktív lenne. Egy picit. Himchan arról kérdez minket, hogy milyen volt a vonatút, megismertünk-e valakit. Felváltva meséljük el az izgalmas vonatozást, de én inkább hagyom Zelot beszélni. Ő megint kicsit hadar, amit mosolyogva hallgatok. Érzem azon, ahogy beszél, hogy szereti ezeket a srácokat.

Nagyon jó hangulatban a telt a kicsit hosszú és emelkedővel teli út, de élveztem így is. A fiúk remek társaságnak bizonyultak, s nagyon viccesek is voltak. Zelo egy idő után megunta, hogy cipelje hyungját, és nemes egyszerűséggel ledobta magáról. Jongup persze megkeregette, de nem sokkal később már megint négyen sétáltunk. Himchannal jól elvoltunk, a fiú mesélt egy csomó mindent magáról. megtudtam például, hogy néha szokott modellkedni, amit nem csodálok.

A táborhely bejáratánál két felnőtt állt, ők köszöntöttek minket mosolyogva és kívántak jó táborozást. Megköszöntük, s mikor távolabb értünk, Himchan megsúgta, hogy ők a konyhán dolgoznak. Az út mentén két oldalt kis házikók vannak, valószínűleg több kisebb szobával. Mindegyiknek fele falai és sötét fa díszítései vannak. A kikövezett út egy focipályához vezet, ami ott elágazik. Lehet egyenesen menni, illetve balra, amerre még több ház van. A másik oldalon egy kosárpálya van, körülötte néhány pad. A fiúkkal követjük a többieket a focipályára, ahonnan aztán felülünk a kicsit már réginek tűnő, de jó állapotban lévő lelátóra. Én a korlát mellett találok helyet, a többiek mellém mellém ülnek, illetve Jongup elém. Feltűnik, hogy a lábrész kicsit nagyobb, valószínűleg hogy ne egymás lábán kelljen ülni. A focipálya másik oldalán is van egy kisebb lelátó, oda mintha a tanárok ülnének. Legalábbis nekem úgy tűnik, Himchan pedig megerősíti, mikor rákérdezek.

Nézzük, ahogy szépen lassan megtelik a lelátó, s a focipálya két oldalát lezáró kerítés mögé is ülnek a fűbe vagy az útra. A szemközti oldalra is ülnek egy páran, nagyrészük napszemüvegben, mert odasüt a nap. Mikor egy őszes hajú, rövidnadrágot és fehér pólót viselő férfi sétál be középre kezében mikrofonnal, elhalkul a zsivaj és mindenki figyelni kezd. Nagyjából mindenki.